Poliverzum : politikai elemző blog

Az internetadó lehetséges politikai hatásai

2014. október 22. 19:04 - DanielDzsi

 

vargamihaly.jpg

Új adó?  Új napirendi téma? Új politikai helyzet?

 

            Miért van az, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszer adócsomagjából eddig szinte csak az internetadó uralja a közvéleményt? Úgy látszik talán a kormány sem gondolta volna, hogy ekkora visszatetszést vált ki az internetadó felvetése, ezt látszik igazolni az is, hogy Rogán Antal frakcióvezető már most változtatásokat javasolt az adót illetően.

            Mert az biztos, hogy az internet népét már kiborította az internetadó gondolata. A Facebookon óránként jelenik meg egy új internetadó ellenes oldal, és van olyan is, amelyiknek már több mint 120 ezer kedvelője van.

 

Felmerül a kérdés, lehet-e politikai hasznot húzni az internetadóból?

 

            Ki(k)nek is kedvez(het) a net magadóztatása a politikai haszonszerzés szempontjából?

Lesz-e olyan politikai párt, mozgalom vagy civil szerveződés, amely az internetadó elleni „harag” élére áll?

            Igaz a nemzetgazdasági miniszter bejelentése óta még csak két nap telt el, így talán lehet, hogy még korai ezeket a kérdéseket feltenni, mégis érdemes eljátszani gondolatban, mi lenne, ha az internetadó elleni webes mozgolódás folyamatos fizikai formát öltene. Ha ez megtörténne, milyen taktikára váltanának a politika szereplői, meddig uralná a netadó a politikai napirendet ? Visszatérnének-e régi rendszer kritikus szereplők is az utcára? A most következő oldalakon nem jóslás, csupán hipotézisek olvashatók a netadó lehetséges politikai hatásairól.

 

Visszatér a Kalózpárt és többi alulról szerveződő (világ) rendszer ellenes mozgalom

occupy.JPG

       Mi az a Kalózpárt? Aki még nem tudná, kalózpártoknak nevezzük az olyan politikai szervezeteket, amelyek programjukban főként a polgári jogok megerősítéséért, a közvetlen politikai részvételért, a likvid demokráciáért és a szabadalmi jogok eltörléséért harcolnak. A német/svéd mintára szerveződő magyar kalóz mozgalom már sok éves múltra tekint vissza. Magyarországon igazán akkor lettek aktívak, amikor a magyar kormány aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA), és a világszerte tízezres tömegtüntetések közepette a magyar „kalózok” is megszervezték az ACTA elleni megmozdulásukat.

            Budapesten lehet, hogy „csak” százak fejezték ki az ACTA iránti ellenérzésüket, a kalózok fellépésükkel mégis belecsöppentek a magyar politika életébe, igaz - tegyük hozzá a megmozdulást nem egyedül szervezték meg.

            2012 februárjában ugyanis a baloldali hagyományokra épülő Occupy Budapest és az Anonymus Operation szimpatizánsai is megjelentek a Lövőház utcánál.

            Az Anonymussal már csak azért is kell foglalkoznunk, mert bár politikai pártot sehol a világon nem akartak alapítani, alaposan magukra haragították a világ kormányait, a különböző intézmények, bankok weboldalai ellen fellépő anonim hackerek.

            Magyar Anonymus csoport létezik, élnek és virulnak, egykoron még a Jobbik honlapját is megtámadták, sőt most vasárnapra már megmozdulást is szerveznek Budapestre az internet adó ellen: Tüntetés az Internet megadóztatás címmel.

            Tudjuk, hogy az Anonymus, a Kalózpárt és a rendszer kritikus mozgalmak tüntetéseiken mindig maszkban jelennek meg, de annak, aki a politikában a megismeréshez és az elismeréshez akar jutni, műanyag „álarcok” nélkül kell politizálnia, és lehet, hogy a kritikus mozgalmak életében Magyarországon ennek most jött el az ideje.

 

Feltámad az MSZP az internet adótól?

mszp.JPG

            A másik lehetséges forgatókönyv, hogy a baloldali pártok élükön a most ismét újjászerveződő MSZP-vel rátelepednek majd egy civil kezdeményezésre, majd tovább építik, esetleg beszippantják, ahogy egykoron az Együtt 2014 tette a Millával és a Szolidaritással. Miért gondolom, hogy az MSZP önmagában képtelen lenne sikeresen felkarolni egy ilyen kezdeményezést? Vághatja rá az olvasó jogosan. Igaz, hogy az MSZP már most harcot hirdetett az internetadó ellen, de ők most legfőképp a szervezetépítésre, és a 2018-as stratégia kialakítására fognak összpontosítani. Persze nyilván szívesen a nevüket adnák az esetleges megmozdulások mellé, de az is kérdés, hogy ha ez civil alapokon jönne létre, a szervezők elfogadják-e majd a baloldali párt brandjét. Főleg úgy, hogy a 2008-as kormányválság után éppen ők szerették volna először bevezetni az internetadót Magyarországon.

 

Az LMP és a Jobbik is nyerhet

        

lmp.JPG    Ebben a verzióban a zöldek és radikálisok is sokat nyerhetnek. Kezdjük a zöldekkel: Igaz ugyan, hogy az LMP most főleg az „amerikai botránnyal” foglalkozik és a lehetséges korrupciós ügyeket karolja fel sorozatosan, mégsem áll tőlük annyira távol az internet szabadságáért folytatott harc. Ezt annak tényében írom, hogy „elfelejtettem” leírni azt, hogy az ökopárt is ott volt 2012-ben a Kalózpárt és az Anonymus ACTA elleni Lövőhöz utcai demonstrációján. Sőt nagyon régen 2009-ben szinte várható volt, hogy a zöldek fogják képviselni a kalóz értékeket a Parlamentben! Bizony! Tehát elképzelhető, hogy a zöldek taktikát váltanak, ha érzik a szelet, és a kitiltási botrány mellett az internetadó miatt is támadást indítanak majd Orbán Viktor kormánya ellen, és lehet, hogy egy új, az internet „szabadságára” épülő kezdeményezés élére szeretnének majd állni. Ennek meg is van az esélye, hiszen ezer szállal kötődtek a kalóz hagyományokhoz, és most semminek sem örülnének jobban, egy voksokat hozó fontos ügynél.

            És a Jobbik? Nekik milyen hasznuk származhat az internetadó elleni frusztrációból? A radikális párt programjában nem először fordul elő, hogy bizonyos feltételek mellett- egy alapcsomag formájában- „ingyen internetet” biztosítana minden polgárnak. Persze az, hogy ennek mennyi az esélye, egy sokszereplős piacon az már más kérdés. A Jobbik és a Jobbik IT (Ifjúsági Tagozat) is kritikusan viselkedett az ACTA aláírása ellen 2012-ben, de a részben zöld-baloldali színezetű ACTA ellenes megmozdulás élére nem sikerült állniuk. A Jobbik jobbiklogo.jpg
vezetői egyébként feltételezhetően a neten aktív szavazói miatt is következetesen minden, az internet „szabadságát” veszélyeztető tervezetet élesen bírálnak. Nem lenne meglepő, ha a párt október 23.-i megemlékezésen is felvetnék az internetadó bírálatát.

             

 

 

      Végül még az is lehet, hogy a kormány visszavonja a netadót, bár ez a Fidesz habitusát és politikai erejét figyelembe véve nem valószínű, mert az már a nyilvános meghátrálást jelentené a nagyobbik kormánypárt számára, így szinte biztos, hogy módosításokkal, de kitartanak a netadó mellet.

            Pár nap alatt nehéz komoly politikai előrejelzést készíteni az internetadó lehetséges politikai hatásairól, mégis az internet megadóztatásának a gondolata mára már a polgár számára tudat alatt olyan, mint ha valaki a reggelijét venné ki a szájából, és az ilyen frusztrációt okozó dolgokra gyorsan lecsaphatnak a politika szereplői. Persze, hogy ebből ügy legyen, sok feltételnek kell teljesülnie, például annak is, hogy a politikusok a szavazókat cselekvésre késztessék. És valljuk be, ez azért Magyarországon nem könnyű.

26 komment
süti beállítások módosítása