A kétharmad elbukott, új helyzet van kialakulóban. A veszprémi választás győztese: Kész Zoltán.
Természetesen a Készt támogatott MSZP azonnal lecsapta a labdát, mondván ez tulajdonképpen az ő sikerük. Ez azonban nem teljesen igaz, mert lehet, hogy Kész sokat profitált abból, hogy a baloldal pártjai kiálltak mellette, és arra biztatták szimpatizánsaikat, hogy menjenek el szavazni – akik valóban el is mentek - a libertárius jelöltre, de biztosan voltak olyanok is, akik nem „csak” a baloldali pártok felszólítása miatt voksoltak rá. Hanem, mert mondjuk valóban helyi, lokálpatrióta jelöltet szerettek volna látni az országgyűlésben, esetleg demonstrálni szerették volna, hogy csalódtak a kormánypártokban.
Ezért a sokszor még meggondolatlanul nyilatkozó, rutintalan politikus, ha baloldali háttérszéllel is, de felmutathatja, hogy független jelöltként is lehet választásokat nyerni, pláne még a Fideszt is meg lehet verni.
Egyébiránt ha az „Összefogás” pártjainak Kész Zoltán sikere azt üzeni, hogy majd minden civil mögé beállva, harmadik utasnak tetsző politikával választásokat lehet nyerni, akkor véleményem szerint valamit megint félreértettek, mert ez nem lehet egy hosszú távú baloldali stratégia. Mindazonáltal a siker láttán el lehet képzelni, hogy ezt az utat választják. Viszont attól még ugyanúgy megmarad a megosztottságuk és az identitáskeresés dilemmája, és az is, hogy maradnának a mostani állapotukban.
És mi a helyzet Jobbikkal? A néppártosodási és kormányzási vágyaikat ismerjük, most viszont jelöltjük, ha pár százalékkal is, de kevesebbet kapott, mint 2014 áprilisában. Ez rájuk nézve nem kedvező, mert bár hónapok nő a támogatottságuk - a közvélemény-kutatások szerint-, grandiózus terveik csak akkor lehetnek, ha képesek olyan jelölteket állítani, akik meg is nyerik a választókerületüket. Vona Gábor „lájkoló” oldala (eddig) csak úgy kihagyta szeptember 23-át. Pedig egy kormányozni vágyó politika párt vezetőjének reflektálnia kell pártja minden eredményére, a vereség okait is le kell kommunikálni a választókkal, nem csak jobb választási eredményeket. És az LMP?
Az LMP öt százalék körüli támogatottsága talán első hallásra nem meglepő, de ha azt vesszük, hogy bő egy éve még 1417 szavazattal többet kaptak ebben a választókerületben, mint vasárnap, és ha azt is mérlegeljük, hogy az LMP jelenleg nem tud kitörni a kispártságból, elképzelhető, hogy a jövőben fontolóra veszik, hogy komolyabban adoptálják a Syriza faktort.
A kormánypártok, - pontosabban a Fidesz- támogatottsága tudjuk, hogy hónapok óta csökken, és stagnál. Az okait most fölösleges elismételni, a külső szemlélő számára most az a legfontosabb, hogy elveszett a kétharmad. Pontosítok, mielőtt megköveznek. A kétharmad nem „csak” azt jelentette, hogy a kormánypártok bármilyen tervüket átvihették a Parlamenten, például ha új Alkotmányt vagy új választási rendszert akartak. Nem. 2014 után sokkal inkább azt szimbolizálta, hogy most már minden örökkévaló és kőbevésett, semmi sem változhat.
Ezt szimbolizálta a kétharmad. Az örökkévalóságot. Ennek most vége, amit (látszólag) Orbán Viktor is megértett és elfogadott a közösségi oldalán. Most már nem lesz elég, ha minden héten csak úgy bedobnak egy témát a köztudatba, hátha majd média napirendi ponttá válik és szavazatokat hoz. Ez már nem elég. A kapkodásnak az az eredménye, hogy most nemcsak a népszerűségvesztést kell megállítania a kormánynak, de erőit jól kell beosztania, hiszen külföldről is támadják és belső törésvonalakról is hallhatunk. És ha már az előbb a kormányfőt említettem, azt is elhihetjük neki, amikor azt mondja, hogy mostantól „senki sem ülhet a babérjain, hiszen (újra) olyan világban élünk, amikor bármi megtörténhet”
Pont ezért nagy kihívás a Fidesznek is a mostani helyzet. Kritikáim ellenére azonban optimista is vagyok - mindannyian azok lehetünk - az új helyzetet illetően. Az új helyzet, a kétharmad megszűnése, ami a magyar politikai univerzumunk minden szereplőjét új lépésre sarkalja, képes lehet felülírni az eddigi elképzeléseket, újító erővel hathat minden politikai szereplőre a civil kezdeményezésektől elkezdve a kormánypártokig. Éppen ezért lehet, hogy a veszprémi választásnak két győztese van: Kész Zoltán és a teljes magyar politikum.